manutd6
Manchester United
 
Man Utd életrajzok
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Általános
Tartalom
 
Források
Tartalom
 
Információk a képregényről
Kázmér és Huba megszületése

Bill Watterson (szül. 1958, USA), a Kázmér és Huba alkotója politológiát végzett az Ohio állambeli Kenyon College-ban. Hosszú évekig kereste a tökéletes képregényfigurát. Próbálkozásaival kitartóan ostromolta a kiadókat, majd az ezekre érkező elutasító leveleket rendezte kupacba. Szerencsére egy jószemű szerkesztő végül fölfigyelt egy mellékfigurára. Egy éles nyelvű 6 éves kisfiúra (Kázmér), aki mindenhova magával cipelte plüsstigrisét (Hubát).

Watterson rögtön tudta, hogy megtalálta az igazit. Alkotója 1985 november 18 óta alig bírta rajzolni a Kázmér és Huba képsorokat. Olvasásukban pedig kedvüket lelték az emberek, pillanatok alatt óriási népszerűségre tesz szert az Egyesült Államokon keresztül Európáig.

Kázmér és Huba ábrázolása olyan gyermekismeretről tanúskodik, hogy ennek fényében hihetetlennek hangzik, de Bill Wattersonnak nincsenek saját gyerekei. Feleségével és számos macskájával éldegél Chagrin Falls-i békés otthonában. Visszavonulása miatt utolsó képregénykockáit 1995 december 31-én rajzolta. Furcsa módon nem vonzza a még nagyobb hírnév és csillogás, megelégszik a tisztes polgári jómóddal. Nem érdeklik azok a dollármilliók, amiket akkor kereshetne, ha piacra dobná figuráit. Ez teszi sokak szemében még nagyobbá Bill Wattersont.


Kázmér

Kázmér egy fogékony, nagy fantáziával megáldott, energikus, kíváncsi, inteligens, és gyakran önző hat éves fiú, akinek a képregény nem adott vezetéknevet. Iskolában elért alacsony jegyei dacára, felnőttekkel versengő szókinccsel rendelkezik, sokszor megvillantva filozófikus elméjét. "Tudod, hogy Einstein rossz jegyeket kapott kiskorában?" kérdi ő. "Nos, az enyém még annál is rosszabb!" Általában jellegzetes csíkos pólót visel.

Watterson így ír róla: "Kázmért nagyon könnyű megalkotni, mert ő egy nyitott, barátságos, féktelenkedő egyén, akinek nem sok szűrő van az agya és a szája között." "Azt gondolom, hogy a korához képest egy kicsit túl inteligens. Leginkább azt élvezem benne, hogy nem fogékony a korlátok közé szorításra, még nincs tapasztalata azokban a dolgokban, amiről neked nem kellene tudnod." Sok esetben Kázmér más megjelenésben látja magát: mint űrhajós és felfedező Spiff Kapitány (Spaceman Spiff), a szuperhős Elképesztő Ember (Stupendous Man), a magándetektív Golyó Nyomozó (Tracer Bullet), Napalm Kapitány (Captain Napalm), Dinoszaurusz, természet erőiként, és sok más alakban.


Huba

Kázmér plüss tigrise. Kázmér nézőpontjából Huba egy élő és igazi tigris, mint mindenki más a képregényben. Huba sokkal racionálisabb, megfontoltabb, elővigyázatosabb, de ritkán előfordul, hogy megbolygatja Kázmér csínytevéseit, majd egyedül Kázmér kerül bajba miatta. Hubának van egy rossz szokása. Gyakran cserkészi be, majd veti rá magát áldozatára Kázmérra, mikor az iskolából jön haza. Kázmér nézőpontjából Huba jóval nagyobb, saját gondolatokkal, ötletekkel és hozzáállással rendelkezik. De más karakter nézőpontjára váltva az olvasók egy kis plüsstigrist látnak.

Watterson ezt így fejti ki: "Amikor Huba az egyik képkockán egy plüsstigrisként jelenik meg, a másikban pedig élőként, akkor én csak egymás mellé helyezem a felnőttek valóság alapú nézőpontját, és a Kázmér változatát. Az olvasó dönti el, melyik az igazibb." Habár az első képregény kockák azt mutatják, hogyan csalja csapdába Hubát egy tonhallal Kázmér, későbbiekben sejteti az olvasóval, hogy Huba idősebb Kázmérnál, és mindig is körülötte volt az egész életében. Watterson úgy döntött, hogy nem fontos bemutatni, hogy mikor találkozott először Kázmér és Huba.


Kázmér családja

Kázmér anyukája és apukája tipikus Közép-Amerikai középosztálybeli szülők. Mint a többi karakter a képregényben, viszonylagosan földhöz ragadtak és kitűnő érzékük van arra, hogy meghiúsítják Kázmér különös viselkedését. Kázmér apukája hivatalban dolgozik, anyukája otthon háztartásbeli. Mindketten az egész képregény során névtelenül jelennek meg, csak mint "Mama" és "Papa", ill. becézve "Édesem" és "Kedves"-ként szerepelnek.

Watterson sohasem adott nevet Kázmér szüleinek, mert "a képregény cselekmény vonatkozásában ők Kázmér szüleiként fontosak". Ez az elmélet kicsit problémássá vált, amikor Kázmér nagybátya Max bácsi megjelent. Egy hétig szerepelt a képregényben, és nem tudott hivatkozni név szerint Kázmér szüleire. Ez lehet az egyik ok, amiért Max bácsi többé nem tűnt fel a képregény soraiban.


Susie Derkins (Rozi)

Kázmér közvetlen szomszédja és egyben osztálytársa Susie Derkins. Az egyetlen olyan karakter a képregényben, akinek van vezeték és utóneve is. Kázmér osztályában egy új tanulóként bukkant fel a képregény soraiban. Kázmérral szemben ő udvarias, a tanulásban szorgalmas, képzelőereje visszafogott, ragaszkodik a kislányos játékokhoz, mint a papás-mamás vagy zsúrpartik rendezése plüss játékai számára.(A papás-mamás játékban Susie egy iparkodó feleségként képzeli el magát, amíg Kázmér egy holdfáradt férj.)

Watterson felesége családjának vadászkutyája "Derkins" volt, és annyira megtetszett neki a név, hogy ezt a kerektert ő róla nevezte el. Mindketten útálják bevallani, de Kázmérban és Susieban jócskán van közös vonás. Susie alkalomdatán megjelenik egy plüssnyuszival, "Mr. Nyusz"-ként szólítva, Kázmérnak pedig ott van Huba.


Miss Wormwood

Miss Wormwood Kázmér savanyú tanára. Állandóan pöttyös ruhát visel, s célja, hogy Kázmér rosszalkodását, csínytevéseit hiúsítsa meg. Kázmér válasza az unalmas iskolai tananyagra a határtalan szárnyaló képzelete. A tanárnője vár a nyugdíjaztatására, gyógyszert szed, és kétségkívül nagydohányos. Kázmértól függően "maximum két filter nélküli doboz naponta".





Rosalyn

Rosalyn egy középiskolás tinádzser, Kázmér hivatalos bébiszittere amikor Kázmér szüleinek szórakozásra, kimenőre támad kedvük. Ő az egyetlen bébiszitter, aki elviseli Kázmér különös viselkedését, és amit ki is használ fizetésének emelésében Kázmér kétségbeesett szülein. Ő az egyetlen, akitől igazán tart Kázmér. Ugyanolyan ravasz, nem riad vissza attól, hogy piszkos módszerrel játszon (ahogy Kázmér szokott). Rosalynnak van egy fiúja Charlie, aki sosem jelenik meg a képregény során, de egyszer-egyszer felhívja telefonon. Ezek a hívások rendszerint félbeszakítják Kázmér csínytevéseit. Eredetileg egy névtelen egyszer szereplős képregény figura lett volna, de Watterson úgy döntött, hogy az egyedi képessége, hogy megfélemlítse Kázmért sok más bonyodalomhoz vezethet.


Moe

Moe egy szőjhős karakter a Kázmér és Hubában, "egy hat éves, aki botorválkozik", aki állandóan falnak állítja Kázmért, követelve az ebédpénzt, és "Piskótá"-nak hívja. Moe az egyetlen karakter, aki szokatlan formában beszél: gyarkan egyszótagú társalgása mutatja a durva, faragatlan modorát, melyet Watterson csupa kisbetűvel jelenít meg. Watterson úgy írja le Moe alakját, hogy "az összes tökfej együtt, akivel valaha találkoztam". Nem egy okos, de dörzsölt, folyamatosan kigúnyolja, kineveti Kázmért.

 
Formula1
 
Darts
 
Garfield
 
Kázmér és Huba
 
Zene
free music

 

 

Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!    *****    Nagyon pontos és részletes születési horoszkóp, valamint 3 év ajándék elõrejelzés, diplomás asztrológustól. Kattints!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!