Wes Brown életrajza

Wes Brownt az ezredforduló körül még a legnagyobb angol hátvédtehetségként tartották számon, de sajnos válogatottbeli bemutatkozása ellenére sem sikerült teljesen beváltania az akkoriban hozzá fűzött reményeket.

A helyi születésű srác 17 évesen érkezett tanoncként a Manuba (miután a helyi rivális Manchester Citynél elutasították) az FA School of Excellence at Lilleshallból, azaz az angol szövetségi futballiskolából. Olyan jól játszott az ördögök ifijében, hogy négy hónappal később, 1996 novemberében profiszerződést kötöttek vele - szezon végén korosztályos angol bajnok lett csapatával, sőt, év végén megkapta a legjobb ifistának járó Denzil Haroun Young Player of the Year-díjat is! Bár már 16 évesen a nagyokkal (Pallister, May, Irwin, Johnsen volt a hátvédsor összeállítása azidőtájt) edzhetett, első pályára lépésére két évet kellett várnia: 1998 májusában a Leeds United ellen esett át a premiershipes tűzkeresztségen. A következő szezonban is csak tavasszal vetette be őt Ferguson, de Brown az idény hátralévő részében Dennis Irwin sérülése miatt végig a kezdőcsapat tagja volt, ráadásul a tavasz felfedezettje lett remek játékának köszönhetően, az újságok pedig máris a legendás ír középhátvédhez, a kőkemény Paul McGrath-hoz hasonlították őt.

Némileg így is meglepő, hogy 1999 nyarán a felnőtt-válogatottban is bemutatkozhatott, éppen a magyarok ellen, a (z akkor még) Népstadionban - előtte hősünk rendszeresen tagja volt az U-18-as és U-21-es nemzeti csapatnak is. Azonban egy szezon előtti edzésen olyan súlyos térdsérülést szenvedett, hogy az egész bajnokságot ki kellett hagynia, ám a következő évben már alapember volt a kőkemény kedvenc, Jaap Stam és Gary Neville mellett, 28 mérkőzésen villogtatva meg tudását. 2001 nyarán nagy szerepe volt mind a BL-, mind az FA-Kupa elhódításában, s a bajnoki aranyból is részt kért kitűnő, lelkes védőmunkájával. Következő éve nem volt ennyire felhőtlen, hiszen váratlan térdproblémái miatt a fél szezont ki kellett hagynia a 23 éves bekknek, akinek ekkor már eggyel kevesebb vetélytársa volt Stam távozása okán. Brown angliai respektjére jellemző, hogy öt év alatt alig több mint 50 bajnokival a háta mögött ott lehetett a 2002-es világbajnokságon, igaz, pályára nem léphetett.

A 2002/03-as szezonnak végre gyógyultan vághatott neki, vissza is vette helyét mind a MU-ban, mind az angol válogatottban - szokása szerint mire formába lendült, újabb súlyos sérülést szenvedett, a változatosság kedvéért ezúttal a bokáját kellett megműteni, de a három hónapos kényszerpihenő után Fergusontól 22 mérkőzést (és bajnoki címet) kapott a szezon végén. 2003 őszén a gyengélkedő csapatban visszavette kezdőbeli helyét, de hihetetlenül bizonytalanul és tétován játszott, tetemes szerepe van abban, hogy a MU már a nyolcaddöntőben kiesett a Portóval szemben s a bajnokságban sem tudott az Arsenal egyenrangú vetélytársa lenni. A védősor középéről Rio Ferdinand, majd Gabriel Heinze érkeztével egyre inkább kiszorult, gyakran a jobb oldalon, Silvestre-vel felváltva játszik. A 2004-2005-ös szezonban főleg Rio eltiltása idején számoltak vele, havonta 2-3 bajnokin veti be őt a skót mester, s Brown igyekezett is muníciókat gyűjteni hamarosan megkezdődő szerződés-hosszabbítási csatájához: átlaga jónak mondható (6.7), s tavasszal a Newcastle ellen a 75. percben győztes gólt szerzett.