John O'Shea a 2003-as év egyik nagy felfedezettje Európában, hiszen egy nagyon kulturáltan, lelkesen, megalkuvás nélküli keménységgel futballozó hátvédet ismerhettünk meg az ír hátvéd személyében.

Johnny 1998 óta Manu alkalmazottja, s egyedülálló rekordként Írországban ő volt szép sorban az U-15-ös, az U16-os, az U17-es, később az U18-as és U21-es válogatott csapatkapitánya is! 17 évesen írta alá profiszerződését s be is mutatkozhatott az Aston Villa elleni Ligakupa-mérkőzésen - győzelemmel. Persze még nagyon messze volt a kezdőtől a Neville-testvérek, Pallister, Johnsen, Berg, Irwin és May mellett, csak a tartalékok között szerepelt (20 fellépés/1 gól), így kölcsön is adták az FC Bournemouth-nak erősödni a második liga húsdarálójába 2000 januárjában (Rio is ennél a kis klubnál erősödött anno). Sikertelen visszatérése (mindössze két kupameccs) után a vörösök belga fiókcsapatában, az RFC Antwerpenben töltött el egy idényt Luke Chadwick, Danny Higginbotham és Ronnie Wallwork társaságában. Németalföldön sokkal jobban játszott, így 2001 júliusában visszahívták s pályára is lépett rendszeresen az előkészületi mérkőzéseken, aminek jutalmaként a válogatottban is bemutatkozhatott a horvátok ellen. Nagyon emlékezetes fellépés volt, hiszen csereként állt be s pár perc múlva máris elrontott egy 11-est... Sokoldalú játékos: a védelem minden posztján képes kiemelkedően játszani, sőt, a szélső középpályás szerepkörében is tudja hozni a magas szintű átlagot. 2001-ben 8 alkalommal szokhatta a bajnokság, kétszer, a Lille és a Boavista ellen a BL légkörét - olyan jól sikerült neki, hogy a 2002-2003-as szezonnak már Rio Ferdinand párjaként, a kezdő tagjaként vágott neki. Nem is okozott csalódást, hiszen a bajnoki aranyat hazavihették és a BL-ben is csak a Real (és Barthez...) tudta őket megállítani.

A bajnokságban különösen a Newcastle legyőzésekor játszott nagyszerűen, a spanyolok elleni derbyn pedig valósággal eltüntette a pályáról Luis Figót. Abban a szezonban összesen 52 alkalommal húzhatta magára a vörös mezt, kiváló, érett játéka elismeréseképpen pedig év végén egyik jelöltje lehetett az Év ifistája-címnek. A 2003/2004-es szezonja nem sikerült ilyen jól - egyrészt sérülések gyötörték, másképp sem neki, sem a csapatnak nem ment éppen fényesen. De nem hiába tartják őt a Manu jövőbeni alapkövének, akit manapság az angol újságok már Beckhammel, Keane-nel és Nilsszel emlegetnek egy sorban! Rio Ferdinand sérülése, majd eltiltása miatt a védelem közepében neki kellett összefognia Nevilléket és Silvestre-t, emellett még két gólra is maradt ereje, amelyek közül Wolverhampton elleni három pontot ért. Következő évadjában viszont Heinze érkezése miatt csak a bajnokik kétharmadán szerepeltette Ferguson, a szezont ráadásul egy nyári térdműtéttel kezdte. A hatodik fordulóban a Liverpool ellen összehozott Carrollal egy mókás öngólt is (egy beadást a portás a védő térdére ütött, onnan pedig a hálóba pattant a pöttyös), de szerencséjére Ferguson igyekezett kivonni őt a védelemből, Johnny Heinze miatt főleg a középpályán szerepelt ezentúl, ill. ha az argentin bekk középhátvédként játszott, akkor az ír legényke visszatérhetett eredeti posztjára. 6.1-es átlaga elfogadhatónak mondható, ráadásul az Arsenal ellen egy gyönyörű átemeléses gólt is szerzett, beköszönt Királynak is s Ferguson töretlenül bízik benne - nemet is mondott a Newcastle United ajánlatára, akik Woodgate-et az ír fiúval szerették volna pótolni.

Megérte maradni: immáron a védelem összes posztján kipróbálhatta magát és őt Fergie, hiszen egy alkalommal az orratörött van der Sar helyére - több cserelehetőség nem lévén - az ír fiú állt be.