Cristiano Ronaldo dos Santos Aveiro 2003 őszén érkezett nagy médiafelhajtás közepette a Manchester Unitedbe, ahol (túl) hamar Beckham utódjának kiáltották ki a fiatal portugál tehetséget. Bár nagyon szerették volna sztárolni, de a remek bemutatkozás után sajnos kiderült, hogy rövid távon nem képes orvoslást adni a MU bajaira, ill. sem technikailag, sem erőnlétileg nem ér fel a nagyokhoz, egyedül öncélú cselei szórakoztatják némileg a publikumot. Igaz, 2006-ban mintha pozitív irányba indult volna el.

Stadionavatókon ritkán ismerkedik a nagyvilág új csillagokkal, Cristiano Ronaldo mégis egy gálameccsen tűnt föl. Az Európa-bajnokságra épített Alvalade XXI-stadion első nagy mérkőzésén a Sporting játszott a Manchester Uniteddel. Ekkor Cristiano Ronaldo úgy megkavarta az angolok hátsó sorát, hogy a hazafelé tartó repülőúton a "vörös ördögök" játékosai nem győztek könyörögni Sir Alex Fergusonnak, hogy az ördöngös srácot vegye meg. A menedzsernek is tetszhetett a produkció, elvégre az ember nem fizet csak úgy több mint tizenkétmillió fontot egy tiniért! Még egy érdekesség a transzfer kapcsán: az ugyanazon a napon bemutatott világbajnok Kléberson feleannyiba került, mint a portugál ifjú. Az ifjú Ronaldo - nevét az akkori amerikai elnök, Reagan után kapta - Madeirán született 1985. február 5-én. A helyi csapatban, az Andorinhában indította a karrierjét, tizenkét éves korában a Sporting elvitte Lisszabonba. A remek utánpótlással dolgozó zöldek nagycsapatában 2002 novemberében mutatkozott be, az idény végén bronzérmes lett, úgy, hogy 25 meccsen 3 gólt jegyzett. Ez a rövid karrier csúcsosodott ki a Manchester elleni előadáson.

Az első angliai éve döcögősen indult, bár Ferguson már jó előre kikötötte, hogy kezdetben nem fogja túl sűrűn szerepeltetni az újoncot, nehogy túlterhelje. Így is indult az idény, habár az első Old Trafford-i fellépésén produkált zseniális félórája után nehéz volt lehűteni a drukkereket. Olyannyira, hogy hamar közönségkedvenc lett, emellett pedig biztos kezdő - ha a skót menedzser nem tartotta volna be az ígéretét. A téli nagy ünnepek után haza is küldte némi regenerálódásra, aztán az évad végéig már nem volt megállás. A csapat ugyan néha katasztrofálisan szerepelt, de az FA-Kupa-menetelés megmentette az évet, amit nem kis mértékben Ronaldónak köszönhetnek. Az Arsenal elleni elődöntőben Ashley Cole-t forgatta meg, a döntő pedig végképp a portugálé volt: ő szerezte az első gólt a Millwall ellen, a többi pedig már jött magától. A bemutatott cselek, elfutások, gólok Eb-kerettagságot. A portugálok első meccsén csak csere volt, de két dolog miatt is a figyelem középpontjába került: egyrészt egyetlen jó beadása sem volt, másrészt fejelt egy szép gólt. Az oroszok ellen azonban újra a padon ücsörgött az elején, de miután beállt, kiválóan futballozott, ráadásul rúgatott egy gólt Rui Costával. Ezután már a hozzáértés teljes hiányára utalt volna, ha nem kezd a spanyolok ellen - kezdett, akárcsak az angolok ellen, ahol a büntetőpárbajban is értékesítette a maga adagját, majd a hollandok elleni elődöntőn kiosztott egy gólpasszt és maga is betalált. Bár a görögök elleni fináléban csődöt mondott, bekerült az EB All Star-keretébe is!

Remek cseleire a nemzetközi média is felfigyelt, azaz egyértelműen világsztárrá (de nem világklasszissá!) avanzsált azon a nyáron. 2004 őszén sem remekelt Angliában, ennek ellenére az év végi szavazásokon gyakran felbukkant a neve, elhódította a legjobb 21 éven aluli európai labdarúgónak járó Bravo-díjat is - hiába no, akiből manapság sztárt akarnak faragni, az az is lesz! A bajnokság második részére alaposan összekapta magát, az Arsenal ellen például duplázni tudott s több kiváló teljesítménnyel is előrukkolt a tavasz folyamán, önzőségét leépítve több remek passzal is szolgálta társait. Legjobban mégis a tárgyalóasztalnál muzsikált: amikor megpendítette távozási szándékát a Real Madridhoz, az ijedt vezetők gyorsan meghosszabbították 2008-ig tartó szerződését még két évvel! ("Az United kiállt mellettem, így meg kell hálálnom ezt" - okolta meg a hosszabbítást Ronaldo.) "Ha képes lesz eltüntetni fekete foltjait - akadnak bőven bűnrossz periódusai -, akkor olyan kiváló játékossá válhat, mint amekkora figyelmet kap a médiában, s malajziai adományútja is példamutató lehet" - írtuk róla akkoriban. Fegyelmével is akadtak gondok: kiállították a ManCity elleni örökrangadón, majd bemutatott a Benfica elleni BL-mérkőzésen az ellenfél drukkereinek, el is tiltotta az UEFA - ha valaki, hát a portugál igazán átérzi az "ősi ellenfél" fogalomkörét. Azért ha a játékkal foglalkozott, nehezen lehetett őt tartani: számtalan assziszt mellett kilenc bajnoki gólt lőtt, betalált a Millwall ellen vívott Ligakupa-döntőben is. A válogatottból sem lehetett kihagyni, igaz, nem is lett volna miért, hiszen 12 selejtezőn 9-szer volt eredményes!

A németországi tornát remekül kezdte: Angola ellen valósággal ficánkolt, fejelt egy kapufát is, Iránnak már be is talált, büntetőből. A harmadik csoportmérkőzést kihagyta, majd a hollandok elleni "nürnbergi csatában" a szenvedő fél szerepét osztották rá: Khalid Kannibál Boulahrouz a mérkőzése elején olyan durván letalpalta, hogy stoplisai csíkokat húztak a portugál combján! Ronaldo nem túl férfiasan sírva is fakadt, de miután magához tért, felszárította könnyeit s döntő érdemeket szerzett a győztes gólban. Az angolok elleni összecsapáson viszont az egész szigetország "Public enemyje", népellensége lett, hiszen döntő érdemeket szerzett Rooney piros lapjában, lévén ő sírta ki a játékvezetőnél a kiállítást. A franciák elleni elődöntőben viszont bűnrosszul játszott, legbutább napjait idézte, hiszen villámsprintjei végén vagy eltörte a labdát, vagy nevetséges műeséssel hergelte övéit és vidámította a TV-nézőket. A németek elleni bronzmérkőzésen sem ment neki jobban, de legalább volt néhány jó lövése. Manchesterbe visszatérve sokan féltették a Rooney-val való találkozástól, ráadásul éppen ekkor csábította gőzerővel hősünket a Barca és a Real Madrid is, de végül kibékült a két sztár és Ronaldo is hűségnyilatkozatot tett a MU mellett. A gondolatokat tett követte, mégpedig nem is akármilyen, hiszen Christiano valósággal szárnyalt a vörös mezben: mire kitavaszodott, 22 bajnokin 16 gólt szerzett, négy Eb-selejtezőjén pedig háromszor volt eredményes! 2007 februárjában, egy nappal 22. születésnapja után megkapta a válogatott csapatkapitányi karszalagját is.